Egy hete, pénteken volt a nagymamám temetése. Én már kora délelőtt elmentem apumhoz ,ami másfél órás buszozást jelentett egy átszállással megszakítva.
Viszonylag zökkenő mentes volt az egész ,és szép már amennyire szép lehet, fél-1 órába belesűrítve egy végső búcsúzás .
Meglepetések napja
Temetés után több távolabbi rokonunk eljött hozzánk ,ami meglepett elsőnek ,és számomra a nap sok-sok meglepetést tartogatott a továbbiakban ,de aztán ahogy telt az idő összeálltak a dolgok .
Se mamám ,se az apám nem egy bőbeszédű emberek ,így nem sok mindent tudok a nagyapámról ,és igazából semmi más családtagjukról .Tudtam azt gyerekkoromtól kezdve hogy sok rokonunk van a faluban ,és tudtam némelyikről személyesen is név szerint is ,sőt kettőjükkel másod unokatestvéremként egy osztályba is jártunk.
De mikor a temetés után oda értek hozzánk az apám unokatestvérei és azok férje/ felesége ,akkor mindegyikük úgy köszönt ,úgy beszélt velem, és testvéreimmel mintha összejáró családtagok ruccantak volna megint össze egy kis csevejre. Szív melengető volt annak ellenére hogy mi volt az oka a találkozónak . És bizony elmesélték hogy nagyszülei és az ő szüleik ,nagyszüleik ,és persze ők maguk is mikor gyerekek voltak még mennyi ,de mennyi eseményre, okból jöttek össze a család tagok messzi rokonságból is és segítették egymást építkezésnél, disznóvágásnál stb együtt ünnepelték a névnapokat, születésnapokat . De aztán ezek az alkalmak elkoptak ,és eltűntek ahogy felgyorsult az élet megszületett az újabb generáció a családokban.
Nekem ,nekünk jó volt ezeket a történeteket hallgatni ,mamámról is meséltek olyan dolgokat amiket eddig csak nem is sejtettük az életéről.
Elmerülve a múltban
Miután elmentek a vendégek előkerültek a régi fényképek . Nagyszülőkről ,dédnagyszülőkről -akiket soha nem is láttam ,és bár az 1900-as évek elejéről beszélünk belegondoltam hogy akkori szegénységben a II.világháború majd az 56-os szabadságharc idején ,mekkora kincs lehetett egy-egy fénykép elkészítése majd megőrzése .Ránk pedig csak idős idegen emberek néznek vissza azokról a képekről ,és bizony egy fekete-fehér képen se láttam egy haloványt mosolyt se ami számomra felveti a kérdést ,boldogok voltak egyáltalán ?
Ha szabad ilyet mondani ,de fura mód jó volt ez halotti tor ...és sajnálom azt hogy mikor még lehetett volna mamám nem mesélt a régi időkről ,vagy én nem voltam rámenősebb és faggattam a fiatal koráról .
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
